SZC logo

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum

OM kód: 203030/034 | 4100 Berettyóújfalu, Kossuth utca 35.

Intézmény logo

Berettyóújfalui SZC Arany János Gimnázium és Technikum

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA
Széchenyi 2020

Projektek

NTP-INNOV-22-0132

Természeti tehetségterületet felölelő 60 órás foglalkozássorozat fejeződött be a BSZC Arany János Gimnázium és Technikumban április 28-án. Az NTP-INNOV-22-0132 azonosítójú, a „Fenntartható egészség 2.0” névre keresztelt projekt megvalósítására az intézmény 1 millió forint támogatást kapott a Nemzeti Tehetség Program és a Miniszterelnökség jóvoltából.

A záró rendezvényt az iskola tehetséggondozó szakvizsgás oktatója Szűcsné Csontos Katalin nyitotta meg. A köszöntő után Nagyné Gecse Mária biológia-kémia szakos tanárnő, a projekt menedzsere ismertette a komplex gazdagító program paramétereit, céljait. Két évvel ezelőtt Fenntartható egészség címmel megvalósított programjukban arra keresték a választ, hogy a környezeti hatások milyen károsodást okoznak az élőlények, köztük az ember szervezetében. Most a témát a mentális egészség oldaláról közelítették meg. Sokszor a lelki zavarok, az iskolai stressz, a tehetségeseket halmozottan érintő megfelelési kényszer okozta szorongás idéz elő fizikai, illetve pszichés megbetegedéseket. A stressz leküzdésére pszichológus bevonásával stresszkezelő, - megelőző technikákat sajátíthattak el a diákok. Továbbá foglalkoztak a tinédzsereket is súlyosan érintő táplálkozási zavarokkal, ételallergiákkal, a rossz étkezési szokásokból adódó betegségekkel. A projekt egyik kiemelkedő eseménye volt a családi délután, ahol a diákok szüleikkel együtt egészséges konyhatechnikával egészséges ételeket készítettek Kathóné Papp Éva élelmezésvezető irényításával. Természetesen a kísérletek sem maradtak el. A természettudományos laborban elvégzett tanulói kísérletek a tápanyagok felszívódásának és kiválasztásnak biológiai, kémiai, fizikai hátterének megértésére és szemléltetésre irányultak. Tanulmányi útjuk a balmazújvárosi Rózsás biocsárdába és a derecskei almáskertbe vezetett, ahol nemcsak a biogazdálkodás mikéntjével, hanem egy életstílussal is megismerkedhettek.

A zárórendezvény szakmai előadását Krizsán Vivien, a Gróf Tisza István Kórház dietetikusa tartotta. A sokszor megdöbbentő adatokat bemutató előadás után következett a tehetségpontos diákok interaktív bemutatója. A program jeles eseményeiről készül fotókiállítás megtekinthető az iskola aulájában. 

 

GALÉRIA

NTP-INNOV-22-0132

DSC09572.JPG
DSC09571.JPG
IMG_20221104_144732.jpg

    Családi délután volt az Aranyban.pdf

Letöltés

    Projektösszefoglaló.pdf

Letöltés

    Tehetséggondozó projekt indult az Aranyban.pdf

Letöltés

Partnereink

SZC logo

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum


Berettyóújfalui SZC Arany János Gimnázium és Technikum

4100 Berettyóújfalu, Kossuth utca 35.

Telefon: +36 54/402-250

E-mail: titkarsag@arany.berettyoujfaluiszc.hu

OM azonosító: 203030/034


2024Berettyóújfalui SZC Arany János Gimnázium és Technikum